Kapcsolat


A nemzet székelykapuja Kenderesen PDF Nyomtatás E-mail

Preambulum

1940-ben a baróti és környékbeli mesteremberek elkészítettek  egy székelykaput, mely akkor több helyen is felállításra került az Erdélybe bevonuló magyar csapatok fogadására. Ezt a kaput az alkotók, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzónak adományozták, és 1942. július 30-án Kenderesen, a kastély melletti gyümölcsöskert bejáratához állították fel.
A rendelkezésre álló információ szerint a kaput a II. világháború során orosz katonák semmisítették meg.

2009-ben a Barót környéki mesterek felvetették, hogy vállalnák a kapu újbóli elkészítését, mivel elődeik voltak az eredeti alkotói.

A felvetés eljutott Kenderes város polgármesteréhez. Ezt követően kezdődtek el az egyeztetések, ahol rész vett v. Hunyadi László a történelmi vitézi rend főkapitánya, v. Kocsis Sándor, Horthy Miklós Társaság alelnöke, v. Hadnagy Gábor a Magyar Tengerészek Egyesületének alelnöke, v. Bogdán Péter Kenderes város polgármestere, v. Baranyi Mihály, Kenderes város nyugállományú polgármestere, valamint Török János, a hevesi Református Egyházközség gondnoka.

Az egyeztetés eredménye:
Legyen felállítva Kenderesen az újból előállításra kerülő székelykapu. A hozzá kapcsolódó költségek fedezésére szólíttassék meg a Kárpát-medence magyarsága. Adjanak az emberek egyen-egyenként kis összeget az ügyre, kifejezve ezzel is összetartozásukat. A kezdeményezést az egyeztetésen részt vevők szervezetei közös nyilatkozattal indítják útjára. A székelykapu elkészítés és állítás megszervezésével Török Jánost, a hevesi Református Egyházközség gondnokát, kenderesi kötődésű vállalkozót bízzák meg.

„Emberek, világ csúfjára üres kézzel várjuk a magyarokat?” Tört ki a kiáltványnak beillő mondat a székelyek szívéből. S a szó után jött a tett, kezdetét vette a székelykapu faragása; annak idején, 1940-ben.

  • Erdővidék, Székelyföld, 1940. szeptember 12.
  • Kenderes, Nagy Magyar Alföld, 1942. július 30.


„ÖRÖKRE, ELVÁLASZTHATATLANUL EGYEK VAGYUNK.”

(Horthy 1942.)

 

Ki olvas minket

Oldalainkat 1 vendég böngészi

Eddigi látogatók

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
by Szekelycsako